esküvői fotós Budapest
"Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak is."  Jer:32,39

Esküvői képek, melyek örök emlékül szolgálnak

  Az esküvői fotók nemcsak az esküvő legszebb, legfontosabb pillanatait rögzítik, hanem kapcsolatot teremtenek azok között, akik az esküvőn részt vesznek. Bár a fényképeken leginkább Ti szerepeltek, én egyáltalán nem, mégis a képekben benne vagytok Ti is és én is: Ti, mert rólatok, a Ti NAGY NAPOTOKRÓL készülnek a fotók, és én, az esküvői  fotós, aki észre veszem és megörökítem azokat a másodperceket, amelyek számotokra évtizedek múltán is emlékezetesek, maradandók lesznek. Egyik pár a képek átvétele után  így írt erről: "Jó érzékkel találtad meg azokat a pillanatokat, amelyek tökéletesen illusztrálják, hogy azt a napot mi, hogy éltük meg, milyen érzéseink voltak. Abszolút természetesek a képek. Még egyszer KÖSZÖNJÜK NEKED!"   A nagy nap öröme az apróbb hibákat feledteti. Legyetek elnézők, gavallérok egy-egy nem várt probléma kapcsán. Ne tervezzétek túl feszesre a menetrendet, inkább hagyjatok el dolgokat, nehogy a számtalan program elsodorja az ünnepet. Fogadhattok esküvőszervezőt, ha nagyon nem értek rá foglalkozni az előkészületekkel, de sok örömet is okozhat  nektek saját esküvőtök megrendezése. Fogadhattok vőfélyt, de egy jó kiállású testvér vagy unokatestvér is biztosan lelkesen fogja irányítani esküvői ceremóniátokat. Hívjatok  fotóst, semmiképp ne bízzátok családtagjaitokra ezt a feladatot, kivéve, ha az esküvői fotók nem lényegesek számotokra. Egyik esküvőn csak a szertartásokra és a  portréfotózásra voltam hivatalos. A vacsorán barátok fotóztak. A már azóta boldog házaspár erről így írt: "Az igazság az, hogy előre eldöntöttük, hogy profi fotós vélhetőleg a lakodalomba szükségtelen, nekünk jó lesz az, amit a barátok és ismerősök készítenek, úgyis szinte minden fotó ugyanarról szól. Utólag végiggondolva és látva a munkádat, nagyon szükségünk lett volna a szemedre/látásodra, és a minőségre, amiben dolgozol! Ezt sajnos elbaltáztuk,  akkor nem is gondolva igazán át, tartottuk az előre elképzelt menetrendet." Pedig a szertartások után megkérdeztem tőlük, ne maradjak-e mégis.   Találkoztam többéves házasokkal, a férj születésnapján bíztak meg fotózással. A feleség elmondta, esküvőjükön barátok fotóztak, számukra nem túl nagy sikerrel. Mikor  megkapták tőlem a születésnapi képeket, bánták, hogy az esküvőjükre nem hívtak fotóst.
esküvői fotós

Hogyan válasszunk esküvői fotóst?

  Attól függ, mit tartotok fontosnak. Szépen beállított modellfotókat, különleges vagy extrém környezetben készült képeket szeretnétek? Vagy esküvői fényképeitek legyenek olyanok, amilyenek vagytok, mutassa meg egymás iránti érzelmeiteket, s ha lehetséges abban a környezetben készüljenek, ami számotokra kedves, nem idegen. Én ez utóbbit pártolom. Ha évek múltán megnézitek esküvői képeiteket, azt lássátok, hogy éreztetek a nagy napon, milyennek láttátok egymást. Emlékeztessenek egy találkozó helyszínére, az  ott eltöltött időre. Persze készítek egy-egy beállított képet is, de a modellfotózásban nem a modell, jelen esetben az esküvői pár, a fontos, hanem a fotós és elképzelései  a képről.  Így ez a fajta kép nem túl sokat mond el rólatok.

Mikor foglaljuk le a fotóst?

 Ha esküvőtök időpontja és helyszíne már fix, akkor ne késlekedjetek. Nehéz ma a rengeteg fotós közül kiválasztani azt, aki minden szempontból megfelel számotokra, de a halogatás csak nehezíti helyzeteteket. Február vége felé sok esetben a májustól szeptemberig tartó időszakban a szombatok közül már kevés marad szabad, így esetleg sok keresgéléssel kiválasztott fotósotok könnyen lehet, hogy aznapra már foglalt. Ezt elkerülendő célszerű a fotóst előző évben vagy január elején lefoglalni.
esküvő fotó

Egy esküvői pár tollából

Kedves Ferenc!   Még egyszer szeretnénk megköszönni közreműködésedet az esküvőn és a ráadás képek kidolgozását is! Sikeresen megörökítettél minden fontos pillanatot, és nagy örömmel nézzük meg újra és újra az albumot! Barátok és a család részéről is nagyon sok elismerést kaptál, alig  győzünk képeket nyomtatni. Nagyra értékeljük a szakértelmedet és a kitartásodat! Közvetlenségeddel sokat segítettél, hogy oldottabban, felhőtlenül élvezhessük a fotózást. Mi eredetileg nem terveztünk fotóst az esküvőnkre, úgy gondoltuk, hogy majd a rokonság készít fényképeket. (Ma mar többüknek is van nagyon jóféle kamerája, és hát más  jeles alkalmakkor (születésnap, karácsony, stb.) is megfelelnek az általuk készített képek). Legfőbb ok, ami miatt úgy döntöttünk, hogy mégis fogunk fotóst keresni, a szociális  komponens volt: ha nem szeretnénk, hogy véletlenül megörökítetlen maradjon egy lényeges pillanat, akkor valakit ki kell nevezni fotósnak. Onnantól viszont ő plusz munkát és  felelősséget kap a nyakába, még ha ezt szívesen viselné is, sokan lesznek a vendégek közül, akik pont emiatt nem tudnak időt tölteni ezzel az ismerőssel. Senkit nem szerettünk volna ilyen, potenciálisan kellemetlen helyzetbe hozni, ezért kezdtünk fényképész után kutatni az interneten (először persze az esküvői kiállításon és a haverok által  küldött anyagokat néztük meg, de az előbbiek túl drágák, az utóbbiak meg ellenőrizhetetlenek (nincs portfólió vagy túl kevés kép)) voltak. Nálunk eredetileg a fotózásra szánt  összeg úgy 50-60 ezer Ft volt.  Az internetes kínálatot átnézve, a 100 ezer Ft körüli kategóriában feltűnő volt számunkra, hogy ugyan szinte mindenkinek jó képei vannak fent, de ezek szinte mind beállítottak,  sokszor maga a pár is úgy néz ki, mintha most jöttek volna a kifutóról (modell kinézet, modell beállások, műanyagszag). Úgy egy tucat portfólió átnézése után gyorsan a favoritok közé kerültél, mert nálad sok volt a természetes és spontán fotó, nem csak a "ruhásfotózásról", hanem a szertartásról és a lagziról is. Látszott, hogy aktívan  dolgozol, nem csak a kötelező köröket futod le, van szemed és szorgalmad az emberi pillanatok észrevételére, megörökítésére. Technikailag is jók voltak a képeid, számomra azonban kissé erős színűek voltak (nekem ez túl mesterségesnek tűnt, Gittának viszont bejött és nem tűntek túl színesnek), végül úgy döntöttünk, hogy megkeresünk, de csak  akkor, ha a nyers fotókat is elkérhetjük (ezeket sokan nem adják ki - pedig az új képszerkesztők megjelenésével ez egyre fontosabb lesz). Másrészt azért is szerettük volna elkérni az eredeti felvételeket, hogy később mi is válogathassunk belőlük, szerintünk ez egy nagy plusz, hogy belegyeztél, mert a válogatás mindig nagyon szubjektív. Nem voltunk teljesen biztosak benne, hogy felfogadunk (hiszen a gázsid duplája volt az elképzelésünknek), de úgy voltam vele, hogy ha másért nem, azért megéri veled beszélni, hogy lássuk, milyen egy profi.  Ahogy megismertünk, kiderült, hogy tényleg ügyes és technikás vagy (a lapban megjelenő fotóid, ahogy meséltél arról, hogy hogyan kell figyelni a fényre, az emberek  elhelyezésére csoportképeknél, diszkréten helyezkedni olyan necces helyszíneken, mint pl. a szertartásterem, alulexponált fotók előnyei a túlexponáltakhoz képest és hogy mit lehet digitális utómunkával kijavítani és mit nem). Ezt mind azért nem várhatjuk egy rokontól, és az is egyértelművé vált, hogy ha jó fotókat akarunk, ezt sokkal olcsóbban úgyse  úszhatjuk meg egy másik fotóssal. Te pedig ráadásul közvetlen stílusú, racionálisan gondolkodó, a kéréseinkre nyitott ember vagy. Nehéz volna nálad jobbat találni -  akármennyiért.  Ami a fotózást illeti, sajnos ott helyben sem tudtunk annyi időt szánni rád, mint szerettük volna, a program is folyton borult. Te mégis mindenhol ott voltál, ahol kellett, és ahogy megbeszéltük, ami kimaradt (pl. Gitta menyecskeruhájának megörökítése) az a mi hibánkból maradt ki, hiszen így egyeztünk meg. Minden vendégről, minden pillanatról, minden beállásból van jó fotónk, s a kidolgozással is nagyon elégedettek vagyunk. Őszintén, ha újra kezdenénk, ismét Téged kérnénk fel, és úgy gondoljuk messzemenően megérte a rászánt összeget! A löszfal szélén sétálásodból  pedig legenda lett Pakson. Üdvözlettel és köszönettel: Gitta és Balázs
esküvői fotózás esküvői képek

Fotóimról 

“Nagyon köszönjük az elkészült fotókat, igazán örülünk, hogy Rád találtunk, és Veled dolgozhattunk az esküvőnkön. Sok fotó esetében csodálattal láttuk, hogy milyen jó érzékkel megláttad és megörökítetted a fontos pillanatokat. Szinte minden kép egy külön kis műalkotás a maga szín és formavilágával. Igazán igényes, minőségi képeket kaptunk, mindenképpen jó szívvel fogunk ajánlani az ismerőseinknek.” - Rita & Attila “Megnéztük a fotókat, és nagyon tetszettek, igazi profi munka! Köszönjük szépen, és igazán örülünk, hogy rád   találtunk, mert így méltóképpen meg lett örökítve e számunkra igen fontos, és örömteli esemény! Köszönjük,   további sok sikert! “- Krisztina & István A nevem Balázs Csongor, szászrégeni fényképész vagyok. Együtt fotóztunk László és Annamária  esküvőjén  Kolozsváron. Az elmúlt napokban megtaláltam a névjegykártyáját, és azonnal megnéztem a  web-oldalt is.  Engedje meg, hogy a stúdiónk nevében őszintén gratuláljak a munkáihoz, de főleg az esküvős riportfotókhoz.  Csodálattal néztük az ugyanabban a helyzetben készített képeket, amelyek sokkal jobban sikerültek mint nekünk. A sikeres viszontlátás reményében, kellemes napot kívánunk.” - Balázs Csongor és a Studio Arten  csapata “Köszönjük a képeket, nagyon tetszenek, úgy gondolom, hogy kihoztad a maximumot a helyzetből. Kicsit rohanós, kicsit kapkodós volt, de a képek gyönyörűek. Az esti csillagos kép nagyon szép... minden nagyon  tetszik.” - Erika & Tamás

Önarckép? 

Férfi és nő egymásra találása titok, közös életük kezdete ünnep, kapcsolatuk megvédendő kincs. Az esküvő a szeretetük hivatalos kinyilatkoztatása, megőrzendő és megörökítendő pillanat. Megőrizni önmaguknak és önmagukban kell. Megörökíteni szívesen segítek. Miért? -Mert nekem, húszegynéhány év távolából is, ajándék a házasság, és  hiszem, hogy akik most készülnek összekötni életüket, számukra is az  lehet. -Mert érdekel az igen pillanata, az elköteleződés titka. -Mert kihívásnak, komoly feladatnak tartom e megkülönböztetett esemény megörökítését. -Mert megtiszteltetésnek tekintem, ha bizalmat kapok e nemes feladatra.  Mit várhattok, ha engem választotok?  Méltányos áron, igényes munkát. Olyan képes krónikát, amely nyomon követi a fontos pillanatokat, megragadja a nap hangulatát, megidézi a résztvevőket, újraélhetővé teszi a meghatottságot, az örömöt, a  vidámságot… Olyan fotókat, amelyeket dédszülőként is boldogan mutogatnak majd a dédunokáknak. Mert, remélem, azokra is igaz lesz,  amit egyik ügyfelem úgy fogalmazott meg: "ezekben a képekben  szeretet van". Milyen tapasztalatokkal rendelkezem mindehhez? Egyetemista koromtól érdekel a fotózás, házi laboromban magam hívtam elő a fekete-fehér papírképeket. Főleg portrékat, eseményfotókat. 2009-ben Török György fotósiskolája elvégzése után indult el hivatásos fotós  pályafutásom. Ma esküvő- és rendezvényfotózás mellett alkalmanként  lapoknak is készítek főleg portrékat. Mérnök lévén jól tájékozódom a  technikai háttérben, a kompozíciós arányok megválasztásában, és fontosnak tartom az aprólékos utómunkálatokat. Vallom, hogy folyamatos tanulás és gyakorlás nélkül eredményt elérni nem lehet, ezért  lehetőségeimhez képest megragadok minden alkalmat. Tisztelettel és  érdeklődve nézem más fotósok munkáit is.

Fotózás helyszínei 

Budapest Szentendre Budakalász Pomáz Visegrád Érd Budaörs Törökbálint Biatorbágy Bicske Zsámbék Pilisvörösvár Budakeszi Gödöllő Veresegyház Isaszeg Pécel Dunakeszi Göd Kistarcsa Fót Aszód Tura Monor Vecsés Üllő Gyömrő Maglód Ráckeve Szigetszentmiklós Halásztelek Szigethalom Tököl Dunaharaszti Dunavarsány Gyál Ócsa Dabas Örkény Dunaújváros Százhalombatta Ercsi Adony Rácalmás Martonvásár Velence Gárdony Pusztaszabolcs Esztergom Dorog Nyergesújfalu Lábatlan Vác Nagymaros Szob Rétság Balassagyarmat Cegléd Pilis Albertirsa Abony Nagykőrös Nagykáta Tápiószele Tatabánya Oroszlány Kisbér Tata Komárom Ács Bábolna Hatvan Lőrinci Pásztó Bátonyterenye Salgótarján Szécsény Gyöngyös Pétervására Eger Bélapátfalva Heves Kisköre Füzesabony Mezőkövesd Emőd Nyékládháza Mezőkeresztes Mezőcsát Miskolc Felsőzsolca Alsózsolca Tiszaújváros Ózd Putnok Borsodnádasd Kazincbarcika Rudabánya Szendrő Sajószentpéter Edelény Sajóbábony Szikszó Encs Abaújszántó Gönc Szerencs Tokaj Sárospatak Cigánd Sátoraljaújhely Pálháza Debrecen Balmazújváros Tiszacsege Hajdúnánás Hajdúdorog Polgár Berettyóújfalu Biharkeresztes Derecske Komádi Püspökladány Nádudvar Kaba Hajdúszoboszló Hajdúböszörmény Balkány Hajdúhadház Téglás Újfehértó Hajdúsámson Nyíradony Létavértes Vámospércs Nyírbátor Nagykálló Máriapócs Nagyecsed Nyírlugos Nyíregyháza Tiszavasvári Tiszalök Nyírtelek Rakamaz Ibrány Nagyhalász Dombrád Kemecse Demecser Baktalórántháza Vaja Nyírmada Kisvárda Záhony Mándok Mátészalka Csenger Vásárosnamény Fehérgyarmat Szolnok Újszász Rákóczifalva Jászberény Jászárokszállás Jászfényszaru Jászapáti Jászkisér Törökszentmiklós Abádszalók Karcag Kisújszállás Kenderes Kunhegyes Tiszafüred Mezőtúr Túrkeve Tiszaföldvár Martfű Kunszentmárton Gyomaendrőd Dévaványa Körösladány Szeghalom Füzesgyarmat Vésztő Szarvas Békéscsaba Békés Mezőberény Újkígyós Medgyesegyháza Gyula Sarkad Elek Mezőkovácsháza Mezőhegyes Battonya Orosháza Csorvás Tótkomlós Kecskemét Kerekegyháza Lajosmizse Tiszakécske Izsák Szabadszállás Dunavecse Kunszentmiklós Kiskunfélegyháza Kiskunmajsa Kiskőrös Soltvadkert Kecel Kalocsa Solt Hajós Kiskunhalas Tompa Bácsalmás Jánoshalma Mélykút Baja Szentes Mindszent Csongrád Szeged Kistelek Sándorfalva Mórahalom Hódmezővásárhely Makó Csanádpalota Sárbogárd Dunaföldvár Paks Gyönk Simontornya Tamási Szekszárd Tolna Bátaszék Bonyhád Dombóvár Igal Komló Mágocs Nagymányok Sásd Kaposvár Nagyatád Kadarkút Nagybajom Barcs Pécs Mohács Pécsvárad Bóly Kozármisleny Villány Siklós Harkány Szigetvár Szentlőrinc Sellye Székesfehérvár Bodajk Mór Várpalota Enying Polgárdi Balatonkenese Balatonfűzfő Berhida Veszprém Balatonalmádi Balatonfüred Badacsonytomaj Tapolca Sümeg Keszthely Hévíz Ajka Zirc Herend Devecser Pápa Siófok Zamárdi Balatonföldvár Balatonboglár Balatonlelle Fonyód Tab Lengyeltóti Marcali Zalakaros Pacsa Zalaszentgrót Nagykanizsa Csurgó Letenye Zalaegerszeg Lenti Zalalövő Győr Pannonhalma Tét Mosonmagyaróvár Jánossomorja Csorna Kapuvár Beled Sopron Fertőd Fertőszentmiklós Celldömölk Sárvár Répcelak Szombathely Kőszeg Csepreg Bük Vép Vasvár Körmend Őriszentpéter Szentgotthárd Bécs Kolozsvár Berkenye Inárcs

Szádvári Ferenc  fotós oldala                                                                                                szadvari.ferenc@gmail.com  |  +36 70 600 7709                                                                                       2017.  szadvariferenc.hu

"Ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg, néped az én népem, és Istened az én Istenem." Ruth 1:16

Esküvői képek, melyek örök emlékül szolgálnak

  Az esküvői fotók nemcsak az esküvő legszebb, legfontosabb pillanatait rögzítik, hanem kapcsolatot teremtenek azok között, akik az esküvőn részt vesznek. Bár a fényképeken leginkább Ti szerepeltek, én egyáltalán nem, mégis a képekben benne vagytok Ti is és én is: Ti, mert rólatok, a Ti NAGY NAPOTOKRÓL készülnek a fotók, és én, az esküvői  fotós, aki észre veszem és megörökítem azokat a másodperceket, amelyek számotokra évtizedek múltán is emlékezetesek, maradandók lesznek. Egyik pár a képek átvétele után  így írt erről: "Jó érzékkel találtad meg azokat a pillanatokat, amelyek tökéletesen illusztrálják, hogy azt a napot mi, hogy éltük meg, milyen érzéseink voltak. Abszolút természetesek a képek. Még egyszer KÖSZÖNJÜK NEKED!"   A nagy nap öröme az apróbb hibákat feledteti. Legyetek elnézők, gavallérok egy-egy nem várt probléma kapcsán. Ne tervezzétek túl feszesre a menetrendet, inkább hagyjatok el dolgokat, nehogy a számtalan program elsodorja az ünnepet. Fogadhattok esküvőszervezőt, ha nagyon nem értek rá foglalkozni az előkészületekkel, de sok örömet is okozhat  nektek saját esküvőtök megrendezése. Fogadhattok vőfélyt, de egy jó kiállású testvér vagy unokatestvér is biztosan lelkesen fogja irányítani esküvői ceremóniátokat. Hívjatok  fotóst, semmiképp ne bízzátok családtagjaitokra ezt a feladatot, kivéve, ha az esküvői fotók nem lényegesek számotokra. Egyik esküvőn csak a szertartásokra és a  portréfotózásra voltam hivatalos. A vacsorán barátok fotóztak. A már azóta boldog házaspár erről így írt: "Az igazság az, hogy előre eldöntöttük, hogy profi fotós vélhetőleg a lakodalomba szükségtelen, nekünk jó lesz az, amit a barátok és ismerősök készítenek, úgyis szinte minden fotó ugyanarról szól. Utólag végiggondolva és látva a munkádat, nagyon szükségünk lett volna a szemedre/látásodra, és a minőségre, amiben dolgozol! Ezt sajnos elbaltáztuk,  akkor nem is gondolva igazán át, tartottuk az előre elképzelt menetrendet." Pedig a szertartások után megkérdeztem tőlük, ne maradjak-e mégis.   Találkoztam többéves házasokkal, a férj születésnapján bíztak meg fotózással. A feleség elmondta, esküvőjükön barátok fotóztak, számukra nem túl nagy sikerrel. Mikor  megkapták tőlem a születésnapi képeket, bánták, hogy az esküvőjükre nem hívtak fotóst.
esküvői fotós esküvői képek

Fotóimról 

“Nagyon köszönjük az elkészült fotókat, igazán örülünk, hogy Rád találtunk, és Veled dolgozhattunk az esküvőnkön. Sok fotó esetében csodálattal láttuk, hogy milyen jó érzékkel megláttad és megörökítetted a fontos pillanatokat. Szinte minden kép egy külön kis műalkotás a maga szín és formavilágával. Igazán igényes, minőségi képeket kaptunk, mindenképpen jó szívvel fogunk ajánlani az ismerőseinknek.” - Rita & Attila “Megnéztük a fotókat, és nagyon tetszettek, igazi profi munka! Köszönjük szépen, és igazán örülünk, hogy rád   találtunk, mert így méltóképpen meg lett örökítve e számunkra igen fontos, és örömteli esemény! Köszönjük,   további sok sikert! “- Krisztina & István A nevem Balázs Csongor, szászrégeni fényképész vagyok. Együtt fotóztunk László és Annamária  esküvőjén  Kolozsváron. Az elmúlt napokban megtaláltam a névjegykártyáját, és azonnal megnéztem a  web-oldalt is.  Engedje meg, hogy a stúdiónk nevében őszintén gratuláljak a munkáihoz, de főleg az esküvős riportfotókhoz.  Csodálattal néztük az ugyanabban a helyzetben készített képeket, amelyek sokkal jobban sikerültek mint nekünk. A sikeres viszontlátás reményében, kellemes napot kívánunk.” - Balázs Csongor és a Studio Arten  csapata “Köszönjük a képeket, nagyon tetszenek, úgy gondolom, hogy kihoztad a maximumot a helyzetből. Kicsit rohanós, kicsit kapkodós volt, de a képek gyönyörűek. Az esti csillagos kép nagyon szép... minden nagyon  tetszik.” - Erika & Tamás

Önarckép? 

Férfi és nő egymásra találása titok, közös életük kezdete ünnep, kapcsolatuk megvédendő kincs. Az esküvő a szeretetük hivatalos kinyilatkoztatása, megőrzendő és megörökítendő pillanat. Megőrizni önmaguknak és önmagukban kell. Megörökíteni szívesen segítek. Miért? -Mert nekem, húszegynéhány év távolából is, ajándék a házasság, és  hiszem, hogy akik most készülnek összekötni életüket, számukra is az  lehet. -Mert érdekel az igen pillanata, az elköteleződés titka. -Mert kihívásnak, komoly feladatnak tartom e megkülönböztetett esemény megörökítését. -Mert megtiszteltetésnek tekintem, ha bizalmat kapok e nemes feladatra.  Mit várhattok, ha engem választotok?  Méltányos áron, igényes munkát. Olyan képes krónikát, amely nyomon követi a fontos pillanatokat, megragadja a nap hangulatát, megidézi a résztvevőket, újraélhetővé teszi a meghatottságot, az örömöt, a  vidámságot… Olyan fotókat, amelyeket dédszülőként is boldogan mutogatnak majd a dédunokáknak. Mert, remélem, azokra is igaz lesz,  amit egyik ügyfelem úgy fogalmazott meg: "ezekben a képekben  szeretet van". Milyen tapasztalatokkal rendelkezem mindehhez? Egyetemista koromtól érdekel a fotózás, házi laboromban magam hívtam elő a fekete-fehér papírképeket. Főleg portrékat, eseményfotókat. 2009- ben Török György fotósiskolája elvégzése után indult el hivatásos fotós  pályafutásom. Ma esküvő- és rendezvényfotózás mellett alkalmanként  lapoknak is készítek főleg portrékat. Mérnök lévén jól tájékozódom a  technikai háttérben, a kompozíciós arányok megválasztásában, és fontosnak tartom az aprólékos utómunkálatokat. Vallom, hogy folyamatos tanulás és gyakorlás nélkül eredményt elérni nem lehet, ezért  lehetőségeimhez képest megragadok minden alkalmat. Tisztelettel és  érdeklődve nézem más fotósok munkáit is.

Fotózás helyszínei 

Budapest Szentendre Budakalász Pomáz Visegrád Érd Budaörs Törökbálint Biatorbágy Bicske Zsámbék Pilisvörösvár Budakeszi Gödöllő Veresegyház Isaszeg Pécel Dunakeszi Göd Kistarcsa Fót Aszód Tura Monor Vecsés Üllő Gyömrő Maglód Ráckeve Szigetszentmiklós Halásztelek Szigethalom Tököl Dunaharaszti Dunavarsány Gyál Ócsa Dabas Örkény Dunaújváros Százhalombatta Ercsi Adony Rácalmás Martonvásár Velence Gárdony Pusztaszabolcs Esztergom Dorog Nyergesújfalu Lábatlan Vác Nagymaros Szob Rétság Balassagyarmat Cegléd Pilis Albertirsa Abony Nagykőrös Nagykáta Tápiószele Tatabánya Oroszlány Kisbér Tata Komárom Ács Bábolna Hatvan Lőrinci Pásztó Bátonyterenye Salgótarján Szécsény Gyöngyös Pétervására Eger Bélapátfalva Heves Kisköre Füzesabony Mezőkövesd Emőd Nyékládháza Mezőkeresztes Mezőcsát Miskolc Felsőzsolca Alsózsolca Tiszaújváros Ózd Putnok Borsodnádasd Kazincbarcika Rudabánya Szendrő Sajószentpéter Edelény Sajóbábony Szikszó Encs Abaújszántó Gönc Szerencs Tokaj Sárospatak Cigánd Sátoraljaújhely Pálháza Debrecen Balmazújváros Tiszacsege Hajdúnánás Hajdúdorog Polgár Berettyóújfalu Biharkeresztes Derecske Komádi Püspökladány Nádudvar Kaba Hajdúszoboszló Hajdúböszörmény Balkány Hajdúhadház Téglás Újfehértó Hajdúsámson Nyíradony Létavértes Vámospércs Nyírbátor Nagykálló Máriapócs Nagyecsed Nyírlugos Nyíregyháza Tiszavasvári Tiszalök Nyírtelek Rakamaz Ibrány Nagyhalász Dombrád Kemecse Demecser Baktalórántháza Vaja Nyírmada Kisvárda Záhony Mándok Mátészalka Csenger Vásárosnamény Fehérgyarmat Szolnok Újszász Rákóczifalva Jászberény Jászárokszállás Jászfényszaru Jászapáti Jászkisér Törökszentmiklós Abádszalók Karcag Kisújszállás Kenderes Kunhegyes Tiszafüred Mezőtúr Túrkeve Tiszaföldvár Martfű Kunszentmárton Gyomaendrőd Dévaványa Körösladány Szeghalom Füzesgyarmat Vésztő Szarvas Békéscsaba Békés Mezőberény Újkígyós Medgyesegyháza Gyula Sarkad Elek Mezőkovácsháza Mezőhegyes Battonya Orosháza Csorvás Tótkomlós Kecskemét Kerekegyháza Lajosmizse Tiszakécske Izsák Szabadszállás Dunavecse Kunszentmiklós Kiskunfélegyháza Kiskunmajsa Kiskőrös Soltvadkert Kecel Kalocsa Solt Hajós Kiskunhalas Tompa Bácsalmás Jánoshalma Mélykút Baja Szentes Mindszent Csongrád Szeged Kistelek Sándorfalva Mórahalom Hódmezővásárhely Makó Csanádpalota Sárbogárd Dunaföldvár Paks Gyönk Simontornya Tamási Szekszárd Tolna Bátaszék Bonyhád Dombóvár Igal Komló Mágocs Nagymányok Sásd Kaposvár Nagyatád Kadarkút Nagybajom Barcs Pécs Mohács Pécsvárad Bóly Kozármisleny Villány Siklós Harkány Szigetvár Szentlőrinc Sellye Székesfehérvár Bodajk Mór Várpalota Enying Polgárdi Balatonkenese Balatonfűzfő Berhida Veszprém Balatonalmádi Balatonfüred Badacsonytomaj Tapolca Sümeg Keszthely Hévíz Ajka Zirc Herend Devecser Pápa Siófok Zamárdi Balatonföldvár Balatonboglár Balatonlelle Fonyód Tab Lengyeltóti Marcali Zalakaros Pacsa Zalaszentgrót Nagykanizsa Csurgó Letenye Zalaegerszeg Lenti Zalalövő Győr Pannonhalma Tét Mosonmagyaróvár Jánossomorja Csorna Kapuvár Beled Sopron Fertőd Fertőszentmiklós Celldömölk Sárvár Répcelak Szombathely Kőszeg Csepreg Bük Vép Vasvár Körmend Őriszentpéter Szentgotthárd Bécs Kolozsvár Berkenye Inárcs

szadvari.ferenc@gmail.com  |  +36 70 600 7709

"Ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg, néped az én népem, és Istened az én Istenem." Ruth 1:16
Szádvári Ferenc oldala
KEZDŐLAP          ESKÜVŐRŐL         FOTÓIMRÓL          MAGAMRÓL          GALÉRIA          ÁRAK          KAPCSOLAT
Szádvári Ferenc oldala